- Az intézmény épületébe csak az iskola dolgozói, diákjai és a terembérlők léphetnek be.
- A bejáratnál elhelyezett fertőtlenítő használata belépéskor kötelező.
- A hangszeres óra előtt kötelező a kézmosás.
- A tanulókat kísérő szülők az iskola portáján személyesen vagy telefonon tájékozódhatnak az órával kapcsolatos dolgokról.
- A koncertek megtartásra kerülnek, maximum 50 főig, így a 100 főt befogadó kamaratermünkben biztosíthatjuk a megfelelő távolságtartást.
- Felhívjuk a családok figyelmét, hogy lázas, vagy a koronavírus tüneteit mutató gyermeküket semmiképp se hozzák iskolába! Ha egy tanulóval kapcsolatban iskolai tartózkodása idején a fertőzöttség gyanúja merülne fel, szüleit erről haladéktalanul értesítjük, ő pedig egy erre a célra kialakított elkülönítőben kell, hogy megvárja a szülő érkezését.
- Az épület tisztán-tartásáról, szellőztetéséről és rendszeres fertőtlenítéséről
- A folyosókon, közösségi terekben történő szociális távolságtartásra nyomatékosan felhívjuk tanulóink figyelmét.
- A belső protokoll betartása az intézmény diákjai és dolgozói számára kötelező, attól történő bármilyen irányú eltérés.
Pótfelvételit hirdetünk egyes hangszerekre
A 2020/21-es tanév évindító eseményei
Kedves Szülők, Növendékeink!
Nagy örömünkre szolgál, hogy az új tanév kezdetén ismét személyesen találkozhatunk!
Íme néhány fontos évindító esemény:
Szeptember 7, 8-án a hangszeres tanárok órabeosztása, előre kiírt időpontokban.
Szeptember 9-én lesz az első tanítási nap.
Kérünk mindenkit, aki még esetleg nem iratkozott vissza, vagy be, vagy nem fizette be a tandíját, tegye ezt meg nyitvatartási időben / augusztus 26-28-ig 9.00-14.00-ig, majd augusztus 31-től már 9.00-tól 16.00-ig/
Várunk mindenkit nagy szeretettel, immár személyesen!
Újabb álom válik valóra
A Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola égisze alatt működő Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítvány tevékenysége igen szerteágazó. Segíti a komolyzenét tanuló fiatalok továbbtanulását, a zenész kollégák továbbképzését, versenyeken való megmérettetésüket. Több mint 10 éve célul tűzte ki a kuratórium, hogy az iskola adottságait kihasználva a város fő komolyzenei irányadójává, teremtőjévé teszi az intézményt. Ezáltal adva teret a bemutatkozásra mind a növendékeknek, mind a tanároknak, s nem ritkán meghívott előadóművészeknek, konzultánsoknak.
Az előremutatás, ötletelés házunkon belül mindennapos. Keressük a kihívásokat, a környezetünk szebbé tétele terén is. Egy korábbi álmunk válik most valóra.
Az iskola keleti oldalán található füves parkot szerettük volna már egy ideje élhetőbbé tenni. Terveink szerint padokat helyezünk el itt, illetve a tér közepén helyet kap egy nonfiguratív zenei témájú „JEL”, aminek célja, hogy a zeneiskolát elvégző fiatalok egy – a nevükre gravírozott – lakat felhelyezésével szimbolikusan örökre összekössék életüket a zenével, a várossal. A „JEL” részben famunkát tartalmaz, ami a Vasmű úton kivágott platán fák egyikének felhasználásával készül.
Az átalakult területtel az ott élők is gazdagabbak lesznek egy kellemes térrel, ahol a kihelyezett padok és a rendezett környezet biztosítaná a szabadidő hangulatos eltöltésének helyszínét, s hozná őket közelebb ezáltal is a zenéhez.
A „JEL” elkészítésére Dunaújváros képzőművészeit kértük fel, név szerint Nemes Ferencet, Nyitrai Mihályt, Molnár Janót és Rohonczi ROHÓ Istvánt. A szobor alapvetően Móder Rezső Munkácsi Mihály-díjas képzőművész iránymutatásával készül. Segíti a tervek megvalósulását a Széchenyi Pékség a város kenyere adomány keretén belül, illetve a Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, polgármester úr, alpolgármester urak illetve az iskola körzetének képviselője, Raduka Zsuzsanna. A tér ünnepélyes birtokba adása október 1-jén, a Zene Világnapján lesz! Mindenkit szeretettel várunk majd!
Térítési díj befizetése
Kedves Szülők!
A 2020/2021-es tanév első félévének térítési díj befizetésére személyesen lesz módjuk,
2020. június 24-én, 26-án és július 7-én, 10.00-18.00-ig!
Akinek előző időszakról esetleges tartozása van, szintén ezeken a napokon rendezheti!
Ezúton kérjük, hogy az iskola elöregedő hangszerállományának javításához, kottatárunk bővítéséhez
2.000 Ft-os ADOMÁNYÁVAL járuljanak hozzá!
Adományukat befizethetik személyesen a soros tandíj befizetésekor, vagy
az alapítvány számlájára:
CIB Bank 10700134-43065002-51100005
Online be-és visszairatkozás
Kedves Szülők, Növendékeink!
Iskolánk hagyományosan minden tavasszal felvételi ismerkedő beszélgetéseket, nyílt napokat, hangszerbemutatókat, meghallgatásokat szervez a hozzánk jelentkező gyermekek számára. A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel most tavasszal sajnos nem lesz alkalmunk személyes találkozásra. Így mi is megpróbálunk alkalmazkodni és online biztosítunk lehetőséget arra, hogy a szülők jelezzék számunkra, ha gyermeküket be szeretnék íratni valamely művészeti águnkra. A beiratkozás menete a következőképpen alakul:
itt megtalálják a JELENTKEZÉSI LAPOT, Jelentkezési lap 2020 2021
amelyet pontosan kitöltve e-mailen kell visszaküldeni a duzenisk@gmail.com címre! Ezt a lapot a be- és a visszairatkozóknak is ki kell tölteni, a korábbi évekhez hasonlóan. A tandíj befizetésérnek menetéről később nyújtunk tájékoztatást.
Nagyon várjuk, hogy együtt kezdhessük a 2020/2021-es tanévet!
Legyél Te is Zenesulis!